Megnéztem valamit a Netflixen. Végig. Nem tudom miért, de végig.

Nem írom le mi volt mert teljesen mindegy – ha Netflixet nézel, valószínűleg te is láttad. Vagy valami pont ugyanolyan jellegűt. Ez az a fajta tartalom amit az algoritmus tolakodóan ajánl, te ránézel mert nincs jobb, belekezdel mert már ott vagy, és végignézed mert valamiért azt hiszed megérdemli a befejezést.

Nem érdemelte meg.

A probléma nem az hogy unalmas. A probléma az hogy hidegen hagy. Mindig történik valami drámai, valaki sír, valaki nagy döntést hoz – és én csak ülök és nézem mintha egy dokumentumfilmet néznék az időjárásról. Semmi. Nulla érzelmi reakció.

A tempó katasztrofális. Másfél óra úgy telik el mintha három lenne. Nem azért mert tömör és sok minden történik, hanem azért mert semmi nem húz előre. Nincs az a pont ahol azt mondod hogy “na most mi lesz.” Csak sodródsz a jeleneteken át és várod hogy véget érjen.

Ez a Netflix playbook mostanában. Közepes tartalom, algoritmus ajánlja, az ember megnézi mert rajta van a platformon. Utána ott a következő hasonló. Végtelen közepes tartalom spirál, és te vagy benne.

Mondjuk nálam annyival mentette magát az egész hogy háttérben ment. Közben gaming, és csak néha pillantottam rá. Ez talán a legjobb módja az ilyen tartalmaknak – nem szentelsz neki teljes figyelmet, mert nem is érdemli meg. Ha tényleg odafigyelsz, jobban irritál. Háttérzajnak viszont elmegy.

Leállok. Holnap valami mást nézek.