Itt vagyunk a nyárban, hát azt kell mondanom ilyen nyaram sem volt még, mivel turizmusban dolgozok ez az év kb skippelve van, de ennek köszönhetően “van időm”. A van időmet azért nem úgy értem ráérek én mindig, vagy bármikor lelehet akasztani, nem, dolgozok amúgy is egész nap, de estefelé csinálok kis szabadidőt magamnak. Esténként vagy filmezek de inkább 1-2 órára megtolom a COD Warzone-t. A mostani hétvégi free multiplayer elég jól berántott és engem megvettek vagyis én vettem meg ismét a COD-ot. Hétvégén csak multizok.
Amúgy napközben építésen vagyok. Mivel nincs sok vendég van idő építkezni, ugyhogy egy elég izgalmas és nagy projectbe kezdtünk bele, vlog még nem lesz egy ideig róla de amint látszódnak falak meg ilyenek lesz róla kontent, kurvajól haladunk, nagyon furcsa nyáron építkezni, én amióta dolgozok és valamit építünk mindig októberben vagy novemberben sőt inkább a télen csináljuk de ez a mostani nyári építkezés pont jól jött ki, mert ez nem egy pár hónapos téli project lett volna, jah igen belehúzódik bőven a télbe, de majd lesz kontent róla.
Ennyi mára.
🌞✌🏻